Veszprémből hazafelé megálltunk a Somló hegy tövében, és egy földúton, égető napsütésben mentünk csak úgy cél nélkül. Mi más célunk is lehetett volna, mint felolvadni ( szó szerint) a katlanmeleg nyárban, mikor megtaláltuk ott és akkor a maga végtelen egyszerűségében.
Kétoldalt búzatáblák, még serdülőkorban lévő kukoricák, pirosan pöttyöző pipacsok zárták le utunkat, hogy csak előre mehessünk, de körben azért fölöttük mindent láthassunk. Fönt nyári, habos ég, lent finom por emlékeztetett a valamikori nyarakra, mely a jeleben sem más - legalábbis látványban nem -, egyébként pedig a felnőttlét minden velejáróját is vittem magammal ezen a rövid úton...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése