Születésnapi zeném

Minden napnak megvan a maga dallama. 

Ma ezt hallgattuk, valahogy odakeveredett hozzánk, kicsit abba is hagytuk  a beszélgetést míg szólt, és közben kavartunk egyet  a teás- és a kávéscsészéinkben, hogy időt nyerjünk a zene számára.

Én nem ismertem ezt a dallamot, ezt hangot, de Markus igen, elmondta mit keressek, és most itt van a zene.

Még ma van a ma.

Ez a mai nap zenéje.

Utószülinap

Egyszer minden pótolható, a jó bármikor jóként érkezik az életünkbe. 
A születésnapomon a fiúk nem tudtak eljönni Thomas betegsége miatt, de ma itt voltak, és négyesben újra megünnepeltük, amin ők is jelen akartak lenni egyszer. Ha nem a múlt héten, akkor egy új időpontban, vagyis a mai napon.
Volt tőlük virág, finom ételek egy piros kockás terítős étteremben, maradék latyakos hó, kávé- és teaillat, sok beszélgetés, ami talán a legfontosabb.
Ajándékba kapott szavak, a fiúk, az apjuk, és mindig sok megoldandó dolog jóval is párosítva az életem része.
Késve kaptam mindent, de még időben...

Mai fehér

„Fehér annak a felületnek a színe, amely a fény teljes spektrumát változatlanul veri vissza. A fehér tárgyakról származó fény a fehér színinger. Ennek az emberi látásra kifejtett hatása a fehér pszichofizikai érzéklet.”

(Wikipédia)

...és én mennyire másképp látom az én líraira fabrikált lelkemmel. Én is fehér vagyok. Ha színként élhetnék tovább, fehér lennék.

Tél, tél....

Kár hogy felváltotta az eső...
Mégis szép volt ma délelőtt. Felnéztem az égre, kinyújtottam a nyelvem, és hagytam, hogy elolvadjanak rajta a hatalmas pelyhek.
Szomjoltó hó!

Ima

„Lehet, hogy maguk modern fiatalemberek ki fognak nevetni, de amikor igazán nagy bajban vagyok, mindig elmondok magamban egy kis imát - akár séta közben az utcán, vagy amikor vásárolok az áruházban. És mindig kapok választ. Lehet, hogy csak valami jelentéktelennek látszó dologgal találkozom, aminek mintha semmi köze sem lenne a problémámhoz, de azért az a pici kis semmiség mégiscsak ott van.”

Agatha Christie

A tél és én

A hideg, havas tél és én barátok vagyunk. 
Nincs mit ezen magyarázni, az érzelmeket nem magyarázzuk, azokat érezzük. 
Ha nincs jelen hiányzik, ha jelen van, örülünk neki.
Nálunk nem esett sok hó, ami esett elolvadt, de ma olyan helyen töltöttünk majdnem egy napot, ahol fehér volt minden, és én átadtam magam az örömnek. 
Simogattam is a havat, végighúztam az ujjaim rajta, arcot is mostam benne, és jól éreztem magam ezalatt a pár óra alatt, valahogy úgy, mint amikor szeretek és viszont szeretnek.

Havas délelőtt némi sírással vegyítve

Amikor diónyi, de könnyű hópelyhek zuhogtak ma délelőtt nem tudtam megörökíteni. Nem láttam még ilyet, ilyen intenzíven zuhogót, tehát néztem, néztem, és szívtam magamba a látványt. Most bennem is van jó mélyen elraktározva, bármikor előhívhatóan.
Egy kisebb hópelyhet elhoztam, mert januárban itt  a helye.
Rossz a délelőttöm. Valaki rosszul emlékezett valamire, és engem vádolt hamissággal. 
Bőgtem egyedül, mint sokszor, ha sérelem ér (stresszoldás nálam), aztán leellenőriztem még magam, hátha én tévedtem, de nem. Nekem van igazam, de megmarad az igazság önmagamnak, talán a "fent" lévőnek, és ez kellene hogy vigasztaljon. Kevés a hitem, és erre akkor jövök rá, mikor több kellene.
Marad a rossz érzés, hogy mit hisznek rólam.
Vizes zsebkendővel borogatom a szemem....

Szeretem a szomorkás zenét....

           „ ...Egy dalban a melankolikus szemszög egyszerűen vidámmá tesz engem.”

Ville Hermanni Valo

                       

Üzenetek

Érdekel, hogy lehet szavak nélkül üzenni. Persze, vannak non-verbális eszközök, és lehet ez az üzenet akár kép is. Az is foglalkoztat, hogy lehet kevés szóval úgy átadni érzést, információt, hogy abban, mégis minden benne legyen, ami közölni akarok. Ennek megtanulása még várat magára.

A blog jó terep a gyakorlásra.

A legjobb, ha csak magamnak akarok megfelelni, vagy csak hagyom, hogy jöjjenek a szavak, és még magamnak sem akarok megfelelni, mert a feszültség, a megfelelni vágyás zavar zavar. Nagyon zavar.

A legjobb, ha vélhetően kevés olvasóm van, vagy zárt a blog. 

Önmagam lehetek, ott derül ki, hogy milyen blogos vagyok valójában.

Aztán, ha több olvasóm van, ezt kell " csak" folytatni!

Születésnap - Birthday

Születésnap pillanatai:

...játék, csokoládé, eső, hó, szél, forró kávé, egy szál tulipán, egy csokor virág, háztetők kémények, hópelyhek egy ablak üvegén át, madáretetés, ebéd egy étteremben, gyertyafény otthon...

Moments of a birthday:

...a game, chocolate, rain, snow, wind, hot coffee, a tulip, a bucket of flowers, roofs and chimnies with snowflakes through the glass of a window, feeding birds. having lunch at a restaurant, candlelight at home....

Beszélgetések

Thomas rossz hangulatban van, beszéltem vele skype-on. Nincs együtt már Monával, át kellett beszélnünk, ha ez egyáltalán segít, de ő akart hívni, természetesen benne voltam. 
Mégis segít!
Majdnem eljött  hozzám holnap a szülinapomra, de beteg.  
Jövő héten viszont itt lesz, ha sikerül összehozni.
A beszélgetések kikerekítik  a kapcsolatokat, akár egy gyermektelen nő és fogadott fia között is.

Ízek, illatok, érintés

  

Tapintok, szagolok, így veszem birtokba szemem után a tárgyakat, hogy utána elengedjem őket.
Ízlelek is, még jégcsapot is szopogattam gyerekkoromban.
Féltem, hogy meglátja anyu, mert volt rajtam, sapka, kabát, sál, minden, ami kell, hogy meg ne fázzak,  és én mégis felelőtlenül hűtöttem a torkom. 
De ha egyszer érdekelt a jégcsap íze is, miután megnéztem, megfogtam, az arcbőrömhöz érintettem.
Gyerekkorban ez volt a fontos, nem a torkom.
Felnőtt lettem, de nem teljesen.

Kezdet és vég

Havas, jeges nap volt mikor megszülettem. Korábban is jöttem a világra, mert anyu elcsúszott, elesett és én azt mondtam( ha mondhattam volna), hogy akkor most gyerünk kifelé. 
Apu havas-jeges napon halt meg, mire beértünk a kórházba látogatni, már csak üres ágyat találtunk. Előző nap, még emlegette a születésnapomat.15 éve halt meg, alig egy nap van a halálának évfordulója és az én születésnapom között.
Most márt ez mindig így is marad. 
Most hétvégén van a két évforduló.

Rétegeink

Szép az, amikor látszanak a rétegek, a változás, és legalább önmagunk számára nem rejtjük el azt, amin átmentünk, mikor a honnan hova jutottunk pergő egymásutánja ott van előttünk, de főleg bennünk.

Gondolatok születésnapom előtt

Születésnap előtt vagyunk mindig, de mindig egy korábbi után is...
Nem érzem az évek múlását csak testileg, valahogy hirtelen romlott, ami pedig bent történik  a lélekben az egy lassabb folyamat, nem gyors változás, és tulajdonképpen tetszik, amerre tartok.
Tisztul a zűrzavar, lenyugszik a szorongás, elfogadó a korábbi elutasító. Az ott és most élek kegyelme megtalált, nem a múlton rágódás, és a jövőtől való félelem van bennem. Persze, hogy most is jelen van, de arányaiban kevesebb, és ezt sikernek könyvelem el. Megküzdöttem érte.
Szombaton elmentünk egy is előszületésnapra egy étterembe, majd még folytatjuk.
Bizonyos kor után mindig a folytatás a fontos.

A könyvtár felé vezető úton

Szombat délelőtt visszavittem a könyvtárba a könyveket, és úgy döntöttem, hogy nem hozok ki újakat, mert nem akarok határidőket, de el akarom olvasni az itthon lévő könyveimet, melyek régóta várnak rám, melyek között már vannak olyanok is melyekre megértem, és ott vannak a fotel mellett és a polcokon a karácsonyi ajándék könyvek is. 
Olyan könyveket akarok olvasni melyek segítenek élni, melyek elgondolkoztatnak, melyek érlelnek, és lassan olvashatóak, mert mélyek.
Nem mintha  a könyvtárban nem találhatnék ilyeneket, de most az enyémek érdekelnek, régóta terveztem ezt a lépést, de ha elmegyek a könyvtárba nem tudok eljönni könyvek nélkül. Most sikerült!
A könyvárba vezető úton borostyánt, régi kilincseket, falakat néztem, és a szombat délelőtt lassan telt, ahogy én akartam, és így volt jó.

Kapaszkodók

A megszokásokba kapaszkodom, a szombat délelőtti kávékba, a fehér inges, fiatal pincérbe, a feliratokba, melyeket már sokszor elolvastam, Jézus szavaiba, és a még mindig későn derengő januári fényekbe, melyek nekem még mindig szürkén  maszatolva kellenek, ha más már a szikrázó napot is várja. 

Soha nem lehet egy út unalmas a célig sem

Nagyon fáradtnak kellene ahhoz lennem, hogy útközben aludjak. Soha nem tudok, mert leköt  a látvány. Nem kell sok ahhoz, hogy  a figyelmem ébren tartsa az út, a fák, a felhők, egy-egy falu, és a faluban éppen felbukkanó emberek, akiket valószínűleg soha többé nem látok.

Ott és akkor keresztezte utunkat a sorsnak, véletlennek vagy törvényszerűségnek nevezett valami.

A fák azonban a legszebbek, az évszakonként váltakozók, a napszakokban is mást mutatók. Télen ágaik rajzolatát mutatók, nyáron lombjukkal rejtőzködők.

Segítés

Hogyan szerezzük az ismerősöket, akikből barátok is lehetnek. Akár úgyis, hogy segítségre szorulnak, és mi éppen ott vagyunk ahol ők, de az is lehet, hogy egy összekötő kapocs közvetít. Melitta esetében az én párom és az ő párja( akik korábbról ismerték egymást) hozott össze minket.

A végeredmény ugyanaz, találkozunk, aztán újra és újra. 
Ketten gyógyulunk, mert a segítség részemről az orvosom ajánlása volt, majd tolmácsolás neki- egy idegen ország idegen nyelvét nem értő számára-, és én újra és újra hálás lehetek az angolnak, mert már sokszor segített nekem is, másnak is. 

Legutóbbi gyógyulásunk előtt együtt kávéztunk, szép tárgyakat, még soha meg nem gyújtott barna gyertyákat néztünk, aztán elmentünk a gerincgyógyítónkhoz, és ez még így marad egy darabig.

Somló-hegy

Veszprémből hazajövet még akartam egy programot, akár pár perceset is, mielőtt hazaérnénk. 
MG-re bíztuk a döntést, aki azt mondta, hogy menjünk fel a Somló-hegyre ameddig lehet autóval, és onnan nézzünk szét. Mivel gerinckezelésről jöttünk, tényleg nem akartam hegyet mászni, és a velünk lévő Melitta sem. 
A januári fények úgy gondolták, hogy megköszönik a bizalmat, és ragyogtak nekünk. De úgy nagyon!
Melitta azt mondta, tudta a természet hogy jó emberek vannak  a hegyen, és ezt adták nekünk ajándékba.
Remélem, hogy nem jogtalanul kaptuk a látványt,  ezt a naplementét. 
Megköszöntük! 

Tartozni valahova

Aztán egyszer csak  a határ felé vesszük az irányt, és én tulajdonképpen várom hogy hazaérjünk, és az ismerős utcákon a részletekben elvesszek, melyek régi és megviseltek, de az enyémek...
Igen, az enyémek!
Vannak kötődések, melyek jelen vannak a jóban, rosszban, mert tartoznunk kell valahova.

*

*Ezek a képek éppen  képek Kőszegen készültek. Hovatartozás szempontjából készülhettek volna az országban bárhol.

Az utolsó tárgyi emlékek

A karácsony még jelen van.
Markus küldött pár képet arról  a hangulatról és látványról, még arról  a délutánról, mikor itt voltak karácsony másnapján.
Ma mikor munkába mentem a buszból láttam, hogy darus kocsiról szerelik le lámpákról a karácsonyi utcai világítás kellékeit.
Egyre kevesebb látható jele marad meg Jézus születésének ünnepéből.
Pedig nem is az a fontos, bennünk kell hogy legyen egy éven át a következőig, de néha érzem, hogy elbukom.
Nem hordozom magamban, nem annyira és úgy, ahogy szeretném.
Dolgoznom kell rajta, mert szükségem lenne rá.
És most felejtsük el a feltételes módot.

" Istenem adj erőt, békét és alázatos szívet."

Pilinszky János

Napok pillanatai

Két hét összemosva  a munkahelyen pihentető hétvége nélkül.
Mégis találtunk pár órát süteményt válogatva, és a legfontosabb témaként  a kávéház odaillő tapétáját elemezgettük, pedig annyi minden más lehetett volna, és volt is: terrorizmus, szólásszabadság, új autó kipróbálása, fiatalok szakítása, gyomorfájdalom.
Aztán egyszer csak test és lélek pihenni akar, és elmerül egy tapéta szemlélésébe, sőt, egy szék kárpitjának tanulmányozásába.