Egy ismerős halála elgondolkoztat azon, hogy milyen természetesnek tartjuk, hogy itt vagyunk a Földön, és lehet, hogy nem is becsüljük meg eme kiváltságunkat. Nyafogunk, hagyjuk, hogy a rossz dolgok erősebben hassanak ránk, mint szükséges, pedig minden napot szépen kellene megélnünk, ahogy ő tette.
Akkor is ha bajunk van, ha nem úgy történik minden, ahogy szeretnénk, zavar, hogy nem mi vagyunk mindig a középpontban, és nem minden miattunk, értünk történik. Mennyire sértve is érezhetjük magunkat, hogy bosszúság ér.
Dolgozik az "ego" az "én" helyett. Évek sora kellett ahhoz, hogy mindez már ne legyen fontos, és megértsek sok mindent.
Jó, hogy ( még) vagyunk, és akkor is szép minden, ha nem éppen nem szép, mert egyszer minden egyes átlagos, nem tökéletes napnak is örülnénk, de már nem lehet, mert nem lesz több.
Most még van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése