Nehéz egy olyan nap után lenyugodni, amikor tapasztalnom kellett a cinizmust, a rosszindulatot, az önzést, a más ember munkájának nem tisztelését. Mindez egyszerre zúdult rám, és nekem mégis adnom kellett, mert ez a munkám.
Aztán egyszer csak betelt a pohár, és elküldtem őket.
Nehezen mozdultak, mintha megértették volna, mit tettek, bár ebben sem vagyok biztos. Egy valaki elnézés félét kért, én még mondtam neki pár szót az önfegyelemről, hogy van, amit akkor is csinálnia kell, ha nem akarja, és nincs kedve hozzá.
Mert az élet ilyen, és még ilyenebb lesz, ahogy felnőtté válnak.
Hogy mi van most bennük nem tudom. Nincsenek illúzióim, csak reményeim. Advent jön, éppen erről is beszéltem nekik. Nem értenek semmit, vagy csak nem akarnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése