Nagyon fáradtnak kellene ahhoz lennem, hogy útközben aludjak. Soha nem tudok, mert leköt a látvány. Nem kell sok ahhoz, hogy a figyelmem ébren tartsa az út, a fák, a felhők, egy-egy falu, és a faluban éppen felbukkanó emberek, akiket valószínűleg soha többé nem látok.
Ott és akkor keresztezte utunkat a sorsnak, véletlennek vagy törvényszerűségnek nevezett valami.
A fák azonban a legszebbek, az évszakonként váltakozók, a napszakokban is mást mutatók. Télen ágaik rajzolatát mutatók, nyáron lombjukkal rejtőzködők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése