még ott van az illata annak, aki valaha ott élt, de a tárgyakat ő sem vihette magával. Halmozzuk mégis őket, mert erős a birtoklási vágy bennünk. Királyi többest használtam, de vannak kivételek a közvetlen környezetemben is.
Ilyenkor eszembe jut a történet, melyet nem is tudok igazán pontosan, de a lényege, hogy valakinek van aranya, vesz rajta lovat, aztán azt etetni kell, így elcseréli egy zsák búzára, de azt cipelni kell, így kér helyette egy kabátot, de az meleg nyáron, kap érte egy poharat, amiből legalább ihat, aztán az végül eltörik, nincs már semmije, és akkor felsóhajt a valamikori arany tulajdonosa:" Végre szabad vagyok!"
Valahogy így...
Sokszor eszembe jut, és az évek múlásával egyre többször.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése